Pedagógusok Szakszervezete: a minisztérium semmibe veszi a szakképzésben dolgozók igényeit
Szerintük érdemi párbeszédnek nyoma sincs, az írásos visszajelzésekre pedig általános, semmitmondó válaszokat adnak.
Szerintük érdemi párbeszédnek nyoma sincs, az írásos visszajelzésekre pedig általános, semmitmondó válaszokat adnak.
A bíróság a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) még elégséges szolgáltatásról szóló javaslatát fogadta el a kormányéval szemben.
Március 16-án és 17-en ne küldjék be a gyerekeiket azokba az intézményekbe, ahol munkabeszüntetést szerveznek a pedagógusok – erre kéri a szülőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) meghirdette a következő sztrájknapokat, most már nemcsak a közoktatásban, hanem a szakképzésben is.
Több követelése is van a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szakképzési sztrájkbizottságának – tudta meg a Népszava.
A szakképzésben dolgozók bérének emelését, a kötelező óraszámok rendszerének visszaállítását, az ágazati szakmai pótlék bevezetését követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely sztrájkbizottságot alakított. A kormánynak öt napon belül meg kell neveznie, kivel tárgyalhatnak a követeléseikről.
A jövő királynői ma már nemcsak palotákban nevelkednek, hanem nemzetközi iskolákban, világhírű egyetemeken, sőt: néha a tengerentúlon is. Spanyolországtól Norvégián át Hollandiáig utánajártunk, hogyan tanulnak azok, akik egy nap Európa trónjait foglalják el.